Köszönetnyilvánítás

Köszönöm mestereimnek a bizalmukat, a tanításukat és a támogatásukat!

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS

1992-ben vettem részt életem első Wing Tsun kung fu szemináriumán Kecskemét-Katonatelepen, amely végeztével vizsgát tettem és megkaptam az első két tanuló fokozatomat. Nem sokkal később állandó vendég lehettem a Lugas sori edzőteremben az instruktori tréningeken, kezdő fehér pólósként az edzések végeztével sokszor vártam akkori instruktoromra, hogy órát vehessek tőle és a várakozás egy fabábuval szemben telt, egyetlen mozdulat szüntelen ismétlésével, teltek a percek, sokszor bőven egy órán túl, de az idő múlása fel sem tűnt, volt valami ebben a három karú és egy lábú szerkezetben, ami magával ragadott…

Az elmút héten zajlott a nyári táborunk, amit ugyanúgy, mint huszonhét évvel ezelőtt azt a bizonyos első szemináriumot is, Si-fu Máday Norbert vezetett. Már nem egyedül érkeztem, hanem a gyerekeimmel és a tanítványaimmal és már nem a pici, világoskék csempés teremben, hanem az anno újjászületett, s azóta megerősödött Kelet Európai Wing Tsun Szövetség központjában gyakoroltunk.

Az utolsó napon ugyanaz a mester szólított vizsgára, mint aki közel három évtizede és újra a fabábuval szemben álltam, bár már nem egyetlen mozdulat, hanem a teljes fabábu forma gyakorlat volt a feladat, mind a nyolc sorozat…

A vizsgám sikerült és én az ötödik mesterfokozatra léphettem, ugyanakkor a teljes vizsga alatt újabb és újabb kérdések merültek fel bennem, újra meg újra kezdtem a sorozatokat és éppen az utolsó sorozatnál tartottam, amikor kaptam egy útbaigazítást a mesteremtől és hirtelen az a kérdéses rész egyértelművé vált!

Köszönöm, hogy van kitől kérdeznem, van aki végig ment azon az úton, amin én sokszor úgy érzem csak topogok! Köszönöm mindenkinek, aki arra tette fel az életét, hogy választott harcművészetemet megőrizze úgy, ahogy örökül kaptuk!

Köszönöm Si-fu Máday Norbert 9. Fokozatú nagymesternek, a bizalmát, a tanítást, a támogatását!

Köszönöm Si-hing Kerekes Csaba 6. Fokozatú mesternek a rengeteg segítséget, tanítást, tanácsot, türelmet!

Si-hing Pusztai Csaba 5. mesterfokozatú tanítvány

Pusztai Csaba
  1. mester fokozat

A kungfu kemény munka ezt ne feledjük soha.

Related