A Wing Tsun Kung-Fu eredete:

 

A Wing Tsun jelentése gyönyörű tavasz, így hívták azt a kínai lányt, akiről a stílus kapta a nevét. A kung-fu ezen ága az egyetlen olyan ősi kínai harcművészet, melyet egy apáca hozott létre, több száz évvel ezelőtt. Nem igényel különösebb fizikai erőt, akrobatikus hajlékonyságot, az életkor sem befolyásolja, bárki bármikor elkezdheti, tanulása csak elhatározás kérdése. Hatékonysága abban rejlik, hogy az apácanő a technikák kidolgozásakor figyelembe vette a matematika és a fizika törvényeit, az emberi anatómiát és a puszta fizikai erő helyett az értelemre, a gondolkodásra, gyorsaságra, könnyedségre helyezte a hangsúlyt. Ez a stílus nem különféle állatok mozgásait utánozza, mert az ember nem olyan adottságokkal rendelkezik, ezért nem is tud úgy küzdeni, mint az állatok. Azt kell kihasználnia, amivel több ennél, a gondolkodást, ez emelte ki ugyanis az állatvilágból. Ezért minden mozdulatnak megvan az értelme, mit, miért, és hogyan kell csinálni. Mint egy sakkjátszma, az egyik fél megnyit valamivel, a másik válaszol, esetleg kontra támad, melyre újabb ellenlépés következik. A Wing Tsun egy titkos stílus volt, emiatt megmaradt a tradíció, így azokat a technikákat is tartalmazza, melyek más stílusból a versenysporttá történő átalakulásuk miatt elvesztek, pl. az érzékeny, gyenge pontok támadása. A Wing Tsun oktatása kínai hagyomány szerint csak családon belül történhetett, apáról-fiúra szállt a tudás, egészen a hetvenes évekig, amikor Yip Man nagymester elkezdte nyilvánosan is tanítani. Az ő tanítványa volt Bruce Lee, aki világhírűvé tette ezt a stílust. Az öreg mester legutolsó és legképzettebb tanítványát Dr. Leung Tinget nevezte ki örökösének, aki a mai napig az eredeti kínai Wing Tsun kung-fu nagymestere. Leung Ting tizenéves kora óta megszállottja ennek a csodaszép harcművészetnek, azóta több film forgatásában is közreműködött, sőt rövid ideig Hong Kong elsőszámú akciósztárját, Jackie Chan-t is trenírozta, aki megkérte tanítson neki néhány mozdulatot a Wing Tsun híres fababa technikáiból a legújabb filmjéhez.

Wing Tsun a XXI. század emberének:

A mai stresszes, rohanó világban a Wing Tsun gyakorlása önvédelmi értéke mellett nagyon jó hatással van az élet egyéb területeire is. Edzés közben az ember kikapcsolódik a munkájából, elfelejti minden búját-baját, szinte megszűnik a külvilág, és a legtöbbet próbálja magából kihozni. Eközben kipiheni a napközben kapott igénybevételeket, legyen az fizikai vagy szellemi. Nemcsak az ülőmunka okozta helytelen testtartás javítható, vagy mozgáshiány pótolható, hanem aki egész nap fáradságos munkát végez, az is kikapcsolódásra lelhet, hiszen olyan izomrészeket is megmozgat, amelyeket a mindennapi munkában nem használunk, a jó erőnlét és egészség szempontjából azonban fontos, hogy ezeket az izomcsoportokat is fejlesszük, karbantartsuk. A Wing Tsun küzdő kitartó gyakorlással, néha a szinte öntudatlan reakcióknak köszönhetően képes kihozni testéből a maximális gyorsaságot és teljesítményt. Hasonló módon előnyös a felnőtt emberek munkateljesítménye, lelki egyensúlya szempontjából is, sokkal jobban tűrik a megfeszített munkatempót, ezáltal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek a munkahelyen és a családi életben is. A kung-fu ezen ága orvosi szempontból is egyedülálló. Gyakorlói egészségesebbek az átlagnál mind fizikai, mind mentális tekintetben. A stílusban használt állások és rúgások kitűnően fejlesztik az egyensúlyérzéket és erősítik, lazítják a lábakat. A változatos és szimmetrikus kéz- és lábtechnikák javítják a koordinációs készséget, a különféle edzésmódok egyaránt fejlesztik a központi és a környéki idegrendszert, finomítják azok működését, ezáltal javítják a reflexeket. Belső erős (Chi Kung) gyakorlatai igen jó hatással vannak a magas vérnyomás ellen, stresszoldó hatásúak és megnövelik az aktív életkort, nemhiába művelik a kínaiak még idősebb korban is parkokban a légző- és belső erős gyakorlatokat.

A Wing Tsun gyakorlása különösen a gyermekek személyiségfejlődésére van jó hatással, határozottabbak, mégis fegyelmezettebbek lesznek, koncentrációjuk és teljesítőképességük otthon és az iskolában is javul. A kung fu tanításai mellett a csoportba való beilleszkedést is segíti, legyen az óvoda, iskola, hiszen ez is egy közösség, sőt Kínában családok közösen edzettek. Hazánkban sem ritka, hogy a klubokba a szülök együtt iratkoznak be a gyermekeikkel, ezzel is erősítve a kapcsolatukat. A Wing Tsun gyakorlása emellett nagy fegyelmet és koncentrációt igényel, ami az élet egyéb területein is segíti az érvényesülést. Nem elhanyagolható tény, hogy gyermekkorban fejlődik ki a mozgáskoordinációs készség. A stílusunkban lévő gyakorlatok végzése közben mind a 4 végtag külön mozog, és teljesen mást csinál, ami különösen fejleszti ezt a képességet. Ha nem is lesz mindenkiből Bruce Lee, azt elérhetjük, hogy ügyesebben mozogjon a társainál testnevelés órán, vagy valamilyen készségfejlesztő gyakorlatot gyorsabban, jobban sajátítson el, s már ezzel is sokat nyertünk. 

A Wing Tsun különlegessége, a Chi Sau (tapadós kezek gyakorlat) azáltal teszi kiemelkedően hatékonnyá a stílust, hogy a "bőrérzékelés" fejlesztése révén olyan reflexeket épít ki, amelyek - ellentétben a látáson alapuló reakciókkal - nem igénylik a nagyagykéreg részvételét az ingerületi folyamatban, ily módon sokkal gyorsabbak és biztosabbak lesznek. Szemreflex esetén legalább 7 átkapcsolás szükséges a retina érző sejtjei és az izomsejt között, ezzel ellentétben van olyan izom-izom (izomból induló és oda visszaérkező) reflexív, ahol 2 átkapcsolás elegendő! Ez utóbbi reflex kb. háromszor olyan gyors, mint a szemreflex.  Az érintésen alapuló Wing Tsun reflexekben többféle receptor vesz részt. A "bőrérzék", azaz a bőr érzéksejtjei jelzik, hogy karunk melyik részét és milyen erővel éri a támadás, az izom- és ínorsók segítségével, pedig képesek vagyunk meghatározni a támadás irányát és sebességét.  A Wing Tsun tanuló kezdetben tudatosan dolgozza fel ezeket az információkat az agykérgében, de ahogy egyre gyakorlottabb lesz, úgy rövidül a reflexív, és csökken a reakció ideje. Végül, az automatikus reakciók szintjének elérésével már nincs szükség az agykéregre, ezáltal csökken az átkapcsolások száma, és a reflex eléri a lehető legnagyobb gyorsaságot. A receptorokhoz hasonlóan a reflexívek is többfélék. A leggyorsabb reflex (2 átkapcsolás: érzőideg - mozgatóideg, mozgatóideg - izom) a teljes, kitérésből, védésből és ellentámadásból álló reakció legelső összetevője, az áramlás egy eleme, ahol az izom nyújtása azonnal az izom összehúzódását váltja ki. További reflex az adrenalin-felszabadulás, melynek segítségével testünk felkészül a nagyobb igénybevételre, csökken a fájdalomérzés, nő a harci kedv, és nagyobb erőkifejtésre leszünk képesek.

A Wing Tsun oktatása:

Régen, amikor egy kínai mesternek csak 5-10 tanítványa volt mindegyikről tudta melyiknek mit tanított már meg. Ez mára jelentősen megváltozott. Nagyon sokan tanulnak harcművészeteket, ezen belül a világon a Wing Tsun a legelterjedtebb, legtöbb tagot számláló világszövetség. Ezért lett szükség egységes tanítási program és vizsgarendszer kidolgozására, ezért váltak fontossá a fokozatok. Így bárki bárhol jár a világban és szeretné folytatni a tanulást, gond nélkül megteheti azt. A Wing Tsun kung-fu magas szintű önvédelmi értéke miatt az FBI és a Bundeswehr kiképzési anyagában is szerepel, hazánkban, pedig több rendőr-, illetve katonai iskolában is oktatják. Magyarországon minden nagyobb városban található klub, ahol az érdeklődőket szeretettel várják. Budapesten 10 különböző kerületben és egy belvárosi, berendezett edzőteremben akár minden nap tudnak gyakorolni a sportolni vágyók. A hatékony tanulást magasan képzett oktatók biztosítják, akik - a minden évben hazánkba látogató - Dr. Leung Ting nagymester előtt tették le mestervizsgáikat. Mivel lehetőség van egyéni tanulásra is, ezért egyre több elfoglalt, magas beosztású személy is tanulja ezt a stílust.

Si-Hing Kerekes Csaba 4. mesterfokozat